Közlemény: 6/2021
Tisztelt Dohánytermék-Kiskereskedő Partnerünk!
2021. március 11-én küldött, 4/2021.Tájékoztatás leendő közzétételi kötelezettségről tárgyú elektronikus levelünkben (továbbiakban: Közlemény) felhívtuk a figyelmet arra, hogy az ND Nonprofit Zrt. a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényben (továbbiakban: Törvény) meghatározott feladata szerint a jövőben folyamatos kommunikációt folytat a dohányzás visszaszorítása és az egészségvédelem érdekében; ezen Törvény a kommunikáció közzétételével kapcsolatban a Nemzeti Dohányboltok számára is határoz meg teljesítendő kötelezettséget.
Társaságunk 2021. májustól rendszeres időközönként egészségvédelmi tájékoztató anyagokat fog készíteni, melyeket a Nemzeti Dohányboltok üzemeltetőinek kell majd törvényi kötelezettségük teljesítése okán a dohánybolt üzletterében a vásárlók számára folyamatosan jól látható módon kihelyezniük.
Amint azt korábbi közleményünkben is olvashatta, az egészségvédelmi tájékoztató anyagok kihelyezésének módjáról a dohányboltot üzemeltető vállalkozás szabadon dönthet, lehetősége van eldönteni, hogy a tájékoztatási kötelezettségnek
- nyomtatott formában vagy
- digitális formában tesz eleget.
Társaságunk jelenleg azon dolgozik, hogy az általa nyomtatott és digitális formában is összeállításra kerülő egészségvédelmi tájékoztató anyagok közzétételével kapcsolatos folyamatokat kidolgozza, annak érdekében, hogy a tervezett kommunikáció egységesen és hatékonyan valósuljon meg.
Közleményünk megjelenése óta folyamatosan vizsgáltuk a Társaságunkhoz beérkezett visszajelzéseket, ügyfélszolgálati munkatársaink és ellenőreink monitorozzák a közlemény tartalmának érthetőségét, a kötelezettséggel kapcsolatban felmerülő kérdéseket. Vizsgáljuk továbbá a lehetőségeket, hogy Partnereink számára a közzétételi kötelezettség teljesítését minél inkább egyszerűsíteni tudjuk.
Szeretnénk Önnel megosztani, hogy tárgyalásokat folytattunk, melynek eredményeként az egészségvédelmi tájékoztató anyag nyomtatott változatát Társaságunk készre gyártva, vállalva annak költségeit minden dohánybolt címére eljuttatja, ezzel is megkönnyítve törvényi kötelezettségük teljesítését. A havonta, változó tartalommal megjelenő, nyomtatott formában előállított tájékoztatót az ODBE Kft. által juttatjuk el minden Nemzeti Dohánybolt és Kijelöléssel működő üzlet számára.
Terveink szerint ezen kommunikációs feladat végrehajtásának indulását követő 1-2 hónapon belül fel kívánjuk mérni a Kiskereskedő Partnereink igényeit azzal kapcsolatban, hogy a továbbiakban is nyomtatott változatban kívánják megkapni egészségvédelmi tájékoztatói anyagokat vagy esetlegesen időközben az üzletük a digitális megjelenítésre váltott.
Ahogy korábbi közleményünkben is jeleztük, az Ön feladata, hogy a tájékoztatót a dohánybolt üzletterében kihelyezze, továbbá azok folyamatos láthatóságáról gondoskodjon, a később közzétételre kerülő tartalmaknak megfelelően azt rendszeresen aktualizálja, az éves helyszíni, valamint elrendelt eseti ellenőrzés esetén igazolja a tartalom megjelenítésre vonatkozó kötelezettség teljesítését.
Weboldalunkon hamarosan elérhetők lesznek az egészségvédelmi tájékoztató anyag digitális megjelenítésével kapcsolatos információk, melynek megjelenéséről elektronikus levélben küldünk majd tájékoztatást.
Amint azt korábbi Közleményünkben is jeleztük, amennyiben az Ön üzletében még nincsen digitális megjelenítésre alkalmas készülék, dönthet úgy, hogy a digitális megjelenítő eszközét saját maga működteti, vagy közzétételi kötelezettségét a piacon fellelhető szolgáltatást nyújtó vállalkozások valamelyikének igénybevételével teljesíti.
Budapest, 2021. április 9.
Üdvözlettel:
ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit
Zártkörűen Működő Részvénytársaság